Hiányzik...

Hiányzik.. 
hiányzik minden, ami ő volt.. 
hiányzik a vadító pillantása.. 
hiányzik a puha kezeinek érintése… 
hiányzik a csókja, amit a szenvedély kísért… 
olyan vadul de mégis gyengéden adta át érzelmeit, ahogy álmaimban sem gondoltam volna…. soha nem éreztem még ilyet… 
A vágy magába kerített, olyannyira, hogy az elmémre is kihatott… rózsaszín köd lepte el szemeim.. nem is látok mást rajta kívül. 
Alig vártam, hogy ismét találkozzak ajkaival.. minden megváltozott..
Napokkal később megint vele lehettem.. amint megláttam, száz és száz pillangó repdesett a hasamban, és szívem hevesen lüktetett. 
A sötétben felgyúlt egy apró szikra… a reménység szikrája... ami percről percre egyre nagyobb volt.
Kettesben, csendben, mikor már a szavak mit sem értek, csak a szem beszélt… tudtuk mire vágyik a másik. Keze a derekam köré fonódott, ajka bekebelezte az enyém, mire a szikrából hatalmas tűz lobbant fel… elszabadult egy olyan érzés, amire Azóta vártam.. 
felszabadultam.
Hiányzik az a pillanat… 
hiányzik az, amit akkor éreztem… 
hiányzik a tudat. hogy értem dobog a szíve…
hiányoznak a vágytól telt ajkai.
Mindenről ő jut eszembe…
az esőről, amely úgy hullik, ahogy nekem hulltak a könnyeim érte…
a napsugarakról, amelyek csillogtatták bódító szemeit… 
a szélről, amely olykor-olykor megtámadta rövid haját…
Bármin jár az eszem, mindig nála kötnek ki gondolataim… eltűnődöm, hogy „Vajon miért?” 
A válasz egyértelmű: egyszerűen csak Hiányzik…