◊ II. fejezet ◊

Előző részből:

Úsztam előre, és közben visszanéztem, hogy lássam mennyire hagytam le, de nem sokkal. Utolérte a mestert. Miközben elhaladt mellettem, integetett és úszott tovább. Mindketten felmentünk levegőért, és ismét a víz alatt voltunk. Mikor már nagyon lehagyott megállt, és bevárt. Nem mentünk tovább csak úsztunk körbe-körbe, és egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Mikor fél méterre se voltunk egymástól megálltunk. Gyönyörű szemeivel találtam magam szemben. Akaratlanul beleszerettem.

◊ II. fejezet ◊

▲Malia▲

Napokkal később a folyosón minden szem ránk tapadt. Rám és a másik suli legdögösebb srácára, amint kézen fogva sétáltunk a szekrényem felé. Oda érve elengedtem a kezét és feloldottam a szekrényzárat. Kinyitottam és kivettem az első órámra szükséges könyveket.

- Na mentem bébi. Majd dumálunk. – köszönt el az új pasim, és mindenki előtt magához húzott, megcsókolt és belemarkolt a fenekembe.

- Oké, majd hívj. – köszöntem el én is a csók után. Sarkon fordult és ment a saját sulijába.

- Hát ő mit csinált itt?- jött oda hozzám Stella.

- Csak átkísért. Hát nem cukcsi? – olvadoztam a legjobb barátnőmnek.

- De, nagyon cukcsi. – szólalt meg a hátam mögött Nathan a szemét forgatva.

- Ennyire ne legyél féltékeny. – vágott vissza Stella a mögöttem álló fiúnak.

- Nem is vagyok. – ellenkezett.

A vitát a csengő szó zavarta meg.

- Viszem a könyveid. – ajánlotta fel Nathan a segítséget, amit én el is fogadtam egy „Köszönöm” kíséretében, mire Stella csak a szemét forgatta.

- Tényleg Nath, este eljössz velünk anya divatbemutatójára? Én leszek az egyik modell, és szükségem lenne nekem és a bátyámnak egy sofőrre. – kérleltem édes szemekkel.

- Persze szívesen elviszlek, ha cserébe benn lehetek az öltöződbe is. – kacsintott mire elnevettük magunkat.

A napnak vége. Izgatottan vártam az estét, hiszen anyám új kollekcióját ma mutatják be. Otthon hosszasan készülődve, Nath elvitt engem és a bátyám a bemutató helyszínére. Sietve az öltöző felé összefutottam anyámmal és kezembe nyomta a ruháim. A sminkes elvégezte a dolgát és felvettem az első ruhadarabot. A kifutó felé vettem az irányt, ahol összefutottam Nathtel.

- Gyönyörű vagy. – dicsért meg.

- Köszönöm. – mosolyodtam el, és felmentem a lépcsőn.

Én következtem. A színpadon végig sétáltam az embersereg előtt. Fotósok villogtatták vakuikat és az emberek tapsoltak. Anyám büszke tekintetével találkoztam, majd mikor végig értem, magabiztosan mentem vissza az öltözőmbe és vettem a következő ruhát.

A bemutató végéig ez ment. Mikor vége lett, visszaindultam hogy átöltözzek a saját ruhámba, de valaki benyitott az öltözőbe és én csak zavartan bújtam el a fülkébe.

- Itt vagy Vi? – hallottam Nathan hangját.

- Jaj! Csak te vagy az. Már azt hittem valaki mosdónak nézte az öltözőm. – léptem ki a fülkéből nevetve, mikor Nathan szeme hosszasan rám tapadt.

- Mi az? – kérdeztem értetlenül.

Közelebb jött és megölelt, amit nem tudtam mire vélni.

- Annyira büszke vagyok rád. Gyönyörű vagy ebben a ruhában. – dicsérte anyám vörös, feszes, combig érő, pántnélküli, selyem ruháját.

- Köszi. – bontakoztam ki az öleléséből, de az előttem keresztbe fekvő reflektor vezetékének ez nem tetszett, és belegabalyodott meztelen lábamba, ami következtében persze pont Nath nyakába estem. A két kezem a vállába akaszkodott, az ő kezei pedig a derekamnál támasztottak.

- Óvatosan. – nevetett a tőlem pár centire lévő ajkai közül.

- Köszi. Megint. – nevettem én is a szerencsétlenségemen, de Nath nem engedett el. Kicsit zavarban voltam, de nem elleneztem a testhelyzetünket.

- Miért vagy együtt vele? – törte meg hirtelen a csendet.

- Kivel? – értetlenkedtem.

- Hát Joshsal. – adta meg végül a választ.

- Baj? – húztam fel a szemöldököm.

- Igen. Ő nem hozzád való. Bunkó, nagyképű és seggfej. Nem becsül meg téged, csak a hírnév miatt akar veled lenni. Na meg a … – sorolta a valóban rá igaz jellemzőket. Tény, hogy nem biztos, hogy szerelmes belém, de én nekem nagyon bejön. Mindenki megirigyel minket, amint meglátnak. A suli legdögösebb sráca és a másik suli legmenőbb csaja. Tökéletes párosítás.

- Vi? – zökkentett ki a gondolataimból Nathan hangja.

- Csak nem féltékeny vagy? – kérdeztem nevetve.

Nem mondott semmit csak egy hirtelen mozdulattal változtatott testhelyzetünkön, és még közelebb húzott magához. Izmos karjai szoros ölelését éreztem ismét a testem körül.

- Féltelek. Vigyázz vele jó? – hallom halk, aggódó hangját a hajam között.

- Nyugi, tudok vigyázni magamra. – nyugtattam és mosolyra húzódott a szám. Kedves tőle, hogy így aggódik.

- Amúgy azért jöttem, mert anyád keres. – bontakozott ki az ölelésből és eltolt magától.

 - Akkor egy perc, csak átöltözök. – kaptam fel a fehér, lezser térdig érő szoknyám és mentem be vele a fülkébe.

Mikor kijöttem Nath már nem volt ott, de anya tapssal fogadott az öltözőm előtt, és bekísért a nagyterembe. Bemutatott néhány munkatársának, és eldicsekedett velem, hogy milyen csodálatos voltam a ruháiban.

Eléggé untam a helyzetet, amiből az ismét előkerült Nathan mentett ki.

- Elnézést. Elrabolhatom ezt a gyönyörű lányt egy táncra? – tartotta felém a kezét és közben beszélt az előttem álló felnőttekhez.

- Persze nem gond. – intett anya.

Elindultunk a táncparkett felé és lassú táncba kezdtünk.

- Köszi, hogy megmentettél. – mosolyogtam rá.

- Semmiség. Láttam az arcodon, hogy mennyire élvezed a társaságukat. – nevettünk mindketten.

A bemutatót követően Nathan felajánlotta nekem és a bátyámnak, hogy hazavisz minket, mivel anyuék még maradni akartak. Ahogy beszálltunk a kocsiba hirtelen kirázott a hideg. Elindítva az autót megkértem Nathet, hogy kapcsolja be a klímát, ami gyorsan felmelegítette járművet.

Hosszúnak tűnt az út, és a bátyám csak folyton azt hajtogatta, hogy taposson bele a gázba, de Nath nem így tett. Végig óvatosan vezetett, hiszen elég friss volt a jogosítványa. Én csak végig a bátyám szemüvegével játszottam és felpróbálgattam.

- Úgy nézel ki, mint egy igazi titkárnő. – dicsért meg furcsán a bátyám. – Adok egy tanácsot. – jött hozzám közelebb és mutatta, hogy a fülembe akar súgni valamit. – Ne legyél titkárnő. Nem áll jól az okosság. – mondta végül hangosan, amire mindhárman elnevettük magunk, de én továbbra se vettem le a szemüveget.

Hirtelen Nathan ijedt hangját hallottam. A vezető szeme elé kaptam tekintetem, ahol csak egy erős, a szemüvegtől homályos fényt láttam. Nathan hirtelen balra kapta a kormányt és erős fékezésbe kezdett. Mi ijedten ültünk a hátsó ülésen, mikor egy hangos kiabálás, hatalmas ütközés és csattanás szakította meg a külvilág felé közvetített állapotom.

~***~

- Azt hiszem, ébredezik. – hallom apám rekedt hangját. Éreztem, hogy a szemem lefedi valami, és minden porcikám fáj. Fekvő helyzetemből hirtelen felültem és felkaptam a fejem, mikor felfogtam, mi is történt.

- Apa! Apa! – kiabáltam, de nem láttam őt.

- Feküdjön vissza, kérem! – hallom egy idegen nő hangját mellettem. Két kéz visszafektetett óvatosan az ágyra, és én csak ijedten engedelmeskedtem.

- Apa, hol vagyok? – vert hevesen a szívem.

- Semmi baj kicsim. Nyugodj meg! – hallom ismét az ismerős hangot, de most észrevettem több érzelmet. Aggódást, féltést és sírást.

- Apa mi történt? Úgy fáj a szemem. – adtam le az információt.

- Majd később elmondom. Most nyugodj meg, majd hatnak a fájdalomcsillapítók. – folytatta a nyugtatást, de nem értem be ennyivel, tudni akartam mi történt.

- Hol van Nathan és Scott? – kérdeztem, amire már nem kaptam választ, csak lépteinek távolodását halottam. – Apa várj! Apa! – kiabáltam kétségbeesetten.

- Nyugodjon meg! – szólalt meg ismét a női hang.

- Nem tudok megnyugodni! Hívja vissza az apám! – ordítoztam, de nem tett úgy, ahogy kértem.

- Pihenjen egy kicsit. – azzal az ő léptei is eltávolodtak, és ajtócsukódás zárta ki a hangokat a szobából.

Csak hangfoszlányok jöttek be a szűk résen, és az sem apámé, se más ismerősé nem volt. A nagy csendet pár perc múlva ismét az ajtó nyikorgása, majd becsukódása zavarta meg. Halk léptek zaja üti meg a fülem, ami egyre közelebb volt hozzám.

- Apa te vagy az? – kérdeztem halkan.

A léptek tulajdonosa először nem szólalt meg, majd pár másodperc némaság után hangot hallatott.

- Malia annyira sajnálom. – hallottam Nathan sírástól rekedt hangját.

- Nathan te vagy az ugye? – kérdeztem, hogy megbizonyosodjak róla valóban ő van-e itt.

- Kérlek, ne haragudj rám! – folytatta.

- Nathan mi történt? Nem emlékszem semmire! Jól vagy? Hol van Scott? – erre a pár kérdésre ismét halk sírásba kezdett. – Nathan ne sírj! Mi a baj? – kerestem kezemmel testének bármely részét. Megfogta a kezem egyik kezével és súly nehezedett az ágy szélére.

- Bocsáss meg nekem! – ölelt meg, de valami kemény megnyomta a mellkasom.

- Nathan ez fáj! – tudattam vele, és el is távolodott. – Jól vagy?

- Én jól vagyok. – adta meg végül az egyik kérdésre a választ szipogva.

- És mi történt? Miért van bekötözve a szemem? – kérdeztem tovább, remélve, hogy a többi kérdésemre is felelni fog.

- Nem mondhatok semmit, sajnálom. Majd apukád elmondja. – adta tudtomra.

- TE MIT KERESEL ITT? – ordított apa miután kinyílt ismét az ajtó. – TŰNJ A LÁNYOM KÖZELÉBŐL TE SENKIHÁZI. – folytatta az ordítást.

- Apa ne csináld ezt! – szorítottam Nath kezét, jelezve, hogy ne menjen ki, de könnyen kihúzta a szorításomból. – Apa, hadd maradjon. Mi történt?

- Ugye nem mondtál neki semmit? – intézte kérdését Nathan felé.

- Esküszöm nem, csak látni akartam, hogy jól van-e. – hadarta.

- Nincs jól! Képzeld nincs jól! Meg ne lássalak még egyszer itt! – küldte ki Nathant.

- Apa kérlek! Mi történt? Valaki mondjon már valamit! – kiabáltam én is, de rám se hederített egy ideig, majd pár perc után, mikor az ajtó becsukódott ismét súly nehezedett az ágyam szélére.

- Kicsim! Ne aggódj. Majd mindent elmondok, de először szeretném, ha jobban lennél, és megnyugodnál. – nyugtatott.

- Apa nem tudok megnyugodni! Hol van anya és Scott?– faggattam sírás szélén állva, de nem tudtam útnak engedni a könnyeim, mert borzasztóan fájt.

- Neked most pihenésre van szükséged. Szólok a nővérnek, hogy adjon be egy nyugtatót, hogy könnyebben aludj. – zárta le a beszélgetést ilyen egyszerűen, de nem tudtam ellenkezni.

Hamar jött is a nővér és teljesítette apám kérését, ami következtében én gyorsan álomba zuhantam.

U.i.: kukkantsatok be ennek a fantasztikus írónak a blogjába is. :) Nem bánjátok meg! :)

◊ I. fejezet ◊

 ◊ I. fejezet ◊

▲ Malia ▲

Még ma is tisztán emlékszem arra a napra, amelyik megváltoztatta az életem. Ami miatt most itt vagyok, az esküvőmön, Vele.
- Malia Violet Tate. Akarod e hites férjedül az itt megjelent férfit. Hű társa leszel, jóban, rosszban, gazdaságban, szegénységben, egészségben, betegségben, míg a halál el nem választ? – zökkentett ki a pap a gondolataimból.
Ránéztem a szerelmemre, és szemébe nézve, arcomon mosoly terült el.
- Igen. Akarom.

~***~

- Malia! Gyere már! Elkésel az iskolából!- üvöltött fel anya az ajtóból. Gyorsan befejeztem a sminkemet, és lesétáltam a kocsihoz. – A táskád hol van?

- Scott! A táskám benn maradt a nappaliba. Idehoznád? – kiabáltam ki a kocsi ablakán a bátyámnak.

- Van neked is lábad. – válaszolt flegmán, és beült a kocsiba.

- Nehezedre esett volna, visszamenni 2 lépést? – fordultam felé.

- Ne kezdjétek már megint! – mordult ránk anya.

Egy szót sem szólva, visszamentem a táskámért, és indulhattunk is az első tanítási napra.

Egész úton izgultam, hogy milyen lesz az első napom a St. Martins divatiskolában. Biztos rengeteg olyan lány lesz ott, mint én. Szép, magabiztos, és természetesen remek ízléssel rendelkeznek majd. Mivel anyu London egyik legnagyobb divattervezője volt, könnyebb volt a bejutás. „Lemerném fogadni, hogy olyan tehetséges és gyönyörű, mint az anyja” – hallottam vissza aputól, az után, hogy megtörtént a jelentkezés. És ott voltunk, a híres St. Martins iskola kapuja előtt, immár nem csak nézőként, hanem diákként.

- Aztán ügyes legyél kicsim. – nyomott gyorsan egy puszit anya az arcomra.

- Ne aggódj! Minden remekül fog menni.

Jól sejtettem. Rengeteg lány volt ott. De volt pár nem odavaló is. Miután anyuék elmentek, gyorsan átpillantottam a szomszéd suli kapujához is. Olvastam a neten, hogy a St. Martins melletti iskolába, sok fiú jár. Gondolom valami fiúiskola. Az nem nagyon érdekelt, csak a diákok. Odasétáltam a kapuhoz, és akit megláttam elsőnek, odaléptem hozzá, mintha eltévedtem volna.

- Szia. Ne haragudj. Ez az St. Martins?

Mikor megfordult a szőke haj helyett, már a viselőjét láttam. Egy irtó helyes srác. Pont jót fogtam ki.

- Szia. – mosolygott. – Azt hiszem a szomszéd sulit keresed. – mutatott az intézmény felé, ahonnét jöttem. – Amúgy Josh vagyok. – nyújtotta a kezét.

- Malia. – nyújtottam felé a kezem, de ahelyett, hogy csak megrázta volna, egy gyengéd csókot lehet a kézfejemre. Egyszerre el is pirultam.

- Gyönyörű név. Új vagy itt?

- Igen. Ez az első évem, és nagyon várom. – adtam gyorsan a választ, majd hirtelen egy kezet éreztem a vállamon és megfordultam.

- Szia Vi.

- Szia Nath. Istenem, de régen láttalak, pedig szomszédok vagyunk. – nevetve ugrottam a legjobb barátom nyakába.

- Mit keresel itt? A Martins ott van. – mutatott arra, amerre az előtt Josh.

- Pasivadászat. – súgtam oda neki nevetve, hogy Josh ne hallja meg.

- Siess, mert elkésel. – súgta vissza kacsintva, majd elment.

- Én nekem mennem kell. Már így is szerintem késésben vagyok. – fordultam vissza a szőke fiú felé.

- Értem. Menj csak, nehogy megharagudjon a barátod. – biccentett arra, amerre Nathan ment az előbb.

- Ő nem a barátom. – tűrtem hátra egy tincset a fülem mögé.

- Oh. Ez esetben később még összefuthatnánk. –mosolyodott el.

- Jól hangzik.

- Akkor szia. – indult meg a suli felé, és intett.

- Szia. – köszöntem el én is, és miután elfordult, nagy lendülettel siettem a suli kapui felé.

***

Ahogy reméltem, remekül telt el a nap. Nagyon sok mindenkit megismertem. Köztük Stellát is, akit nagyon megkedveltem. Az egész nap abból állt, hogy körbevezettek a suliban az évnyitó után. Aztán megmutatták a mi termünket, megkaptuk a könyveket, az egyenruhát és az órarendet közben megismerkedhettük az osztálytársakkal, és az osztályfőnökkel, Kate Nelsonnal. Stella is ebbe az osztályba járt. Már most tudom, hogy ő lesz a legjobb barátnőm. Nagyon hasonlítunk. Miután hazaértem, egyszerre a szobámba mentem, és bekapcsoltam a laptopom. Nath pont fent volt facebookon, így megbeszéltem vele, hogy ma 4 kor, jöjjön át. Aztán gyorsan bejelölgettem egy-két osztálytársamat, akik hamar vissza is jelöltek. Gyorsan felvettem valami kényelmeset, ami mégis jól néz ki, és vártam Nathet.

***

Nath, soha nem használta a bejárati ajtót. Szokás szerint, az ablakomon kopogott be. Már anyuék is megszokták, ezért, hogy könnyebb legyen, egy létra vezet fel, az ablakom előtti tetőrészre. Elhúztam a krémszínű függönyt, és barátomra mosolyogva, kinyitottam az ablakot.

- Merre megyünk? – kérdezte, miközben bemászott.

- Lemehetnénk a parkba. – adtam a választ. Sok szép emlék fűz oda.

- A tóhoz is kimegyünk? – mosolygott rám.

- Felőlem. De akkor várj, úgy kell felöltöznöm. – intettem, hogy üljön le, és rohantam a fürdőbe, felvenni a fürdőruhát.

Mikor végeztem, anyunak lekiáltottam a lépcsőről.

- Elmentünk a parkba Nathtel.

- Rendben, de ne legyetek el sokáig.

És gyorsan távoztunk is az ablak felé.

***

A park nem volt messze. Gyalog körülbelül 10 perc. London az esőről híres. De most nagyon jó idő volt. Útközben Nath fizetett nekem egy fagyit. Meg sem kérdezte, milyet kérek, mert tudja, hogy a citromos a kedvencem. A parkban megkerestünk a szokásos fűzfát, amire mindig felmászunk. Egy hintát is kötöttünk hozzá, ott szoktunk hülyéskedni. A fa ágain ülve, néztük az eget és beszélgettünk, miközben gumicukrot ettünk.

- Na és miért pont Josh? – kérdezte.

- Nem tudom. Ő volt a legközelebb hozzám. De nagyon helyes, és kedvesnek tűnik.

- Tűnik. Amúgy meg egy féreg. Szerintem. – adta az őszinte véleményt. Mint mindig.

- Mennyire ismered? – kérdeztem.

- Annyira, nem, de amiket hallottam róla, épp elég ahhoz, hogy tudjam, hogy csak a szexre kellenél neki, mint minden másik lány, akit eddig megkapott.

- Nem biztos. Nagyon kedves volt velem.

- Az csak egy dolog. Felőlem próbáld meg vele, de, ha olyat akar, amit te nem, és bántani mer, saját kezemmel tépem szét.  – mondta először komolyan, majd mindketten elnevettük magunk.

Mikor elfogyott a gumicukor lemásztunk a fáról, és közös megegyezés alapján, elindultunk a tó felé. 5 percre volt csak, így hamar leértünk. Igazából, szerintem nem is nagyon tudtak erről a tóról, mert az erdőben volt, jól eltakarva. Tavaly nyáron fedeztük fel, azóta sokszor lejárunk egyet fürdeni, amikor jó idő van.

Megálltunk előtte, egymásra néztünk, és versenybe kezdtünk, hogy ki ér be előbb oda. Gyorsan lekapkodtuk a felesleges ruhákat, és rohantunk. Általában Nath gyorsabb, de most nekem, hamarabb sikerült beleugranom a vízbe. Hangos csobbanással értem bele, és pár másodpercig a víz alatt voltam, majd felúsztam a felszínre, de Nathet sehol nem láttam. Körbe néztem a vízben is, de semmi. Kicsit aggódni kezdtem.

▲ Nathan ▲

 Megláttam Vi vékony lábait, a víz alatt, ahogy próbál fenn maradni a felszínen. Még én tanítottam itt meg úszni, tavaly nyáron, amikor rátaláltunk a tóra. Azóta, nagyon sokat járunk ide. Elkezdett körbe forogni, majd megállt. Kapva az alkalmon csendben felmentem a vízfelszínre, mögé, hogy ne lásson meg. Majd felkiáltottam:

- Mély levegő! – és azzal a mozdulattal lerántottam a víz alá.

Mikor elengedtem a víz alatt megfordult. Hosszú, szőke haja, kibomlott és most még szebb volt. Mivel az arcát felfújta levegővel, nagyon aranyosan nézett ki, és nevetnem kellett. Közben ő is elnevette magát, ezért levegőhiány miatt, visszaúsztunk a felszínre.

- Min nevetsz? – kérdezte, még mindig nevetve, mikor felértünk.

- Semmin. – mosolyogtam.

- Egy verseny a tó másik végéig? – kérdezte, és nem is válaszolva lebuktam ismét a víz alá.

Úsztam előre, és közben visszanéztem, hogy lássam mennyire hagytam le, de nem sokkal. Utolérte a mestert. Miközben elhaladt mellettem, integetett és úszott tovább. Mindketten felmentünk levegőért, és ismét a víz alatt voltunk. Mikor már nagyon lehagyott megállt, és bevárt. Nem mentünk tovább csak úsztunk körbe-körbe, és egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Mikor fél méterre se voltunk egymástól megálltunk. Gyönyörű szemeivel találtam magam szemben. Akaratlanul beleszerettem. De ő ezt nem tudja. Ahogy senki más sem. Tudtam, hogy ha most, vagy bármikor, amikor ilyen közel kerülünk egymáshoz, megcsókolom, akkor azzal vége lenne a barátságunknak. Mivel ő nem érez irántam semmit.

Már elég sok ideje voltunk lenn, így fel mentünk, levegőért, de már nem mentünk vissza.

Kezdett sötétedni. Talán 6 óra lehetett.

- Lassan menni kéne. – szólalt meg hirtelen.

- Verseny visszafelé? – kérdeztem most én, és nem is adva választ nevetve elindult.

A partra érve, gyorsan kimásztunk, felvettük a ruhánkat, és 7- kor már otthon is voltunk.